XVI. ERDÉLYI MAGYAR HIVATÁSOS NÉPTÁNCEGYÜTTESEK TALÁLKOZÓJA

Április 21. és 24. között Nagyvárad lesz az erdélyi néptánc fővárosa, ugyanis ekkor lesz a XVI. Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozója, amelynek harmadik alkalommal ad otthont a nagyváradi teátrum. A néptáncos találkozón hat erdélyi magyar néptáncegyüttes vesz részt.     

A fesztivált a házigazda Nagyvárad Táncegyüttes Boldog békeidők című előadása nyitja, amelyet a Tóték című Örkény-darab néptáncszínházi feldolgozása követi a Bekecs Néptáncszínház előadásában. A fesztiválon fellép még a Maros Művészegyüttes az Ábel című regényfeldolgozással, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes az Ékes Gyergyó című folklórelőadással, az Udvarhely Néptáncműhely a Világszép nádszálkisasszony című produkcióval, valamint a Háromszék Táncegyüttes az Átöltözés című előadással. A közönség továbbá láthatja a házigazda Nagyvárad Táncegyüttes kortárstánc-előadását, az Antigonét. A fesztivál záróestjén a hat együttes közös gálaelőadás keretében lép színpadra.    

 

Ez az egyetlen olyan rendezvény, amely a hat erdélyi hivatásos táncegyüttes közös fórumaként lehetőséget biztosít a régió táncművészeti szakembereinek találkozására. Célja részben a szakmai kapcsolatok megerősítése, részben pedig a műfaj tájegységenként változó tendenciáinak feltérképezése.