A TÁNC JÖVŐJE - ÁTKÉPZÉSI PROGRAM LÉTREHOZÁSA A TÁNCMŰVÉSZETBEN

Budapest - Műcsarnok, 2017. május 18-19.

A Magyar Táncművészek Szövetsége, a Színházi Dolgozók Szakszervezete, a Nemzetközi Színészszövetség (FIA - International Federation of Actors) és a Hivatásos Táncosok Átképzésének Nemzetközi Szervezete (IOPTD) szervezésében, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával rendezi meg „A tánc jövője – átképzési program létrehozása a táncművészetben” című nemzetközi konferenciát.

A konferencia résztvevőinek bemutatják a már jól működő holland, belga, angol átképzési programokat, betekintést kaphatnak a szlovák, osztrák, cseh, lengyel, erdélyi táncművészek helyzetébe, megismerhetik az eddigi hazai törekvéseket és történéseket, a pályájuk befejezése előtt álló táncművészek átképzésére vonatkozóan. A konferencia lehetőséget teremt a szakma és a döntéshozók közötti érdemi párbeszédre is.

A konferencia védnöke: Fekete György – az MMA elnöke

 

 PROGRAM

Május 18. (csütörtök)

9,30    Bevezető gondolatok – köszöntők/ a konferencia megnyitása

 

Mihályi Győző

a Színházi Dolgozók Szakszervezete elnöke,

Krucsainé Herter Anikó

az Emberi Erőforrások Minisztériuma kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára

Mihályi Gábor 

a Magyar Táncművészek Szövetsége elnöke, a Magyar Állami Népi Együttes együttesvezetője

Dr. Kucsera Tamás Gergely

a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára

 

Vitaindító:

Hatvani Zsolt 

egykori táncos, a Prada senior értékesítési asszisztense (London)

 

A tánc jövője program bemutatása 

Camille Richard – a FIA átképzési projekt koordinátora (Brüsszel)

 

10,45 – 11,15 Kávészünet

 

11,15  

A professzionális magyar táncművészet bemutatása – helyzetük, szerepük a kulturális életben

Moderátor:     Mihályi Gábor – a Magyar Táncművészek Szövetsége elnöke

 

  1. A középfokú táncművészeti képzés 

Szabó Márton – a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium táncművészeti képzésének vezetője

  1. A felsőfokú táncművészeti képzés 

Szakály György – a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora

  1. Nemzeti státuszú táncegyüttesek

Solymosi Tamás – a Magyar Nemzeti Balett balett-igazgatója

  1. Kiemelt státuszú táncegyüttesek 

Fodor Zoltán – az Inversedance I Fodor Zoltán Társulat igazgatója

  1. Független táncművészeti társulatok, előadók 

Nagy Zoltán – a Független Előadó-művészeti Szövetség elnökségének tagja, a SIN Kulturális Műhely művészeti vezetője

  1. A táncművészeti előadások befogadó helyei Magyarországon 

Ertl Péter – a Nemzeti Táncszínház igazgatója

 

A táncművészek és az átképzés helyzete Magyarországon

  1. Az Előadó-művészeti törvény és a művészek életpálya modellje 

Gyimesi László - a Magyar Zene- és Táncművészek Szakszervezetének főtitkára

  1. Nemzeti Táncprogram – táncos életpályamodell az oktatástól – a szakmai nyugdíjig 

Mihályi Gábor – a Magyar Táncművészek Szövetsége elnöke

Szalay Tamás – a Magyar Táncművészek Szövetsége ügyvezető titkára, 

 

13,00 – 14,00 Ebéd

 

14,00

Koncepciónk és törekvéseink az átképzés bevezetésére - érvek és vélemények az átképzés szükségességért

Moderátor:     Szalay Tamás – a Magyar Táncművészek Szövetsége ügyvezető titkára

 

  1. A Nemzeti Táncprogram javaslata az átképzés megvalósítására 

Kiss János – a Magyar Táncművészek Szövetsége társelnöke, a Győri Balett igazgatója

  1. A probléma egy aktív táncművész oldaláról 

Oláh Zoltán – a Magyar Nemzeti Balett Étoile-ja (2012/13, 2014/2015), Harangozó-díjas, első magántáncos

  1. A táncművészek fizikai leterheltsége 

Uhrik Dóra – Kossuth-díjas, Liszt-díjas, Érdemes Művész, táncművész, balettmester, Pécsi Balett

  1. A táncművészek fizikai elhasználódása 

Mády Ferenc – ortopéd szakorvos, baleseti sebész, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem nyugalmazott egyetemi docense

  1. Egy táncművész, aki már nyugdíj előtt átképezte magát

Csaba Zsolt – néptáncművész, a Magyar Állami Népi Együttes táncművésze

 

A kormányzat állásfoglalása és koncepciója a táncművészek átképzéséről

  1. Emberi Erőforrások Minisztériuma 

Szedlacsek Emília – főosztályvezető, Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztály

  1. Nemzetgazdasági Minisztérium képviselője 

Interaktív beszélgetés: kiegészítések, kérdések és válaszok az előadók és a résztvevők között 

 

15,00 – 15,30 Kávészünet

 

15,30 

Külföldi hatékony alternatívák bemutatása

 Moderátor:     Ráksi Katalin - a Színházi Dolgozók Szakszervezetének ügyvezető titkára

 

  1. A Holland átképző program bemutatása 

Paul Bronkhorst - az IOTPD elnöke és az Omscholing Dansers Nederland ügyvezető igazgatója (Amszterdam)

  1. Átképző program az Egyesület Királyságban 

Jennifer Curry - A Táncosok Karrierfejlesztésének vezérigazgatója (London)

  1. A lengyel átképzési rendszer bemutatása

Marta Michalak - Az Átképzési Program Projektmenedzsere (Varsó)

 

Kérdések és válaszok: Az elhangzott programok és a magyarországi megvalósítás lehetőségei 

  1. Interaktív beszélgetés: kérdések és válaszok az előadók, a hazai és külföldi szervezetek, résztvevők és a kormányzat képviselői között

 

Május 19. (péntek)

                       

9,30

A környező országok táncművészeinek helyzete az átképzés tekintetében

 Moderátor:        Szalay Tamás – a Magyar Táncművészek Szövetsége ügyvezető titkára

 

  1. Csehország 

Petra Kašparová, a cseh átképzési rendszer projektmenedzsere (Prága)

  1. Erdély (Románia) 

Dimény Levente - színművész, rendező, koreográfus, a Nagyvárad Táncegyüttes igazgatója (Nagyvárad)

  1. Szlovákia 

Hégli Dusán – a Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Egyesületének elnöke, az Ifjú Szivek Táncszínház  művészeti vezetője, koreográfusa (Pozsony)

  1. Ausztria

Michael Kropf – táncművész, koreográfus, a Badeni Balett igazgatója (Baden)

 

Interaktív beszélgetés: kérdések és válaszok az előadók és a résztvevők között 

 

10,45 – 11,15 Kávészünet

 

11,15 

A konferencia összefoglalása és kerekasztal beszélgetés az összes résztvevő számára

Moderátor:     Mihályi Gábor – a Magyar Táncművészek Szövetsége elnöke

 

  1. Mihályi Gábor összegzi a konferencia tapasztalatait

 

  1. Kerekasztal beszélgetés a konferencia résztvevőivel

 

 

 

A Magyar Táncművészek Szövetsége tisztelettel meghívja tagjait, Tisztújító Közgyűlésére.

Időpont:              2017. május 22. (hétfő) 11,00 óra

Helyszín:             Honvéd Együttes „A” épület (Kerepesi út 29/b.), földszinti próbaterem (a büfé mellett)

 

Napirendi pontok:

  1. Beszámoló a Szövetség 2016. évi munkájáról
  2. A Felügyelő Bizottság  állásfoglalása a Mérlegről és Közhasznúsági jelentésről
  3. A Mérleg és a Közhasznúsági jelentés elfogadása
  4. A tagdíjbizottság előterjesztésének megvitatása, elfogadása
  5. Új tagok felvétele
  6. A Magyar Táncművészek Szövetsége új Elnökségének és Felügyelő Bizottságának megválasztása
  7. Egyéb aktuális kérdések

 

A Közgyűlés akkor határozatképes, ha a szavazatra jogosult tagok közül 50 % + 1 fő jelen van.

Amennyiben 11,00 órakor határozatképtelenség áll fenn, úgy megismételt Közgyűlést hívunk össze, amelynek időpontja:

Időpont:              2017. május 22. (hétfő) 11,30 óra

Helyszín:             Honvéd Együttes „A” épület (Kerepesi út 29/b.), földszinti próbaterem (a büfé mellett)

Az ismételt Közgyűlés, a megjelentek számától függetlenül határozatképes, de csak az eredeti napirendi pontokat tárgyalhatja.

 

A Közgyűlés után közvetlenül, az új Elnökség első ülésére kerül sor, ahol megválasztásra kerül az Elnök, a Társelnök és a Felügyelő Bizottság Elnöke

 

Mindenkit szeretettel várunk!