HALHATATLANOK TÁRSULATA

A Halhatatlanok Társulatát a Magyar Televízió egykori kulturális műsorszerkesztősége, a Stúdió kulturális hetilap alkotói, Érdi Sándor és Szegvári Katalin hozták létre 1996-ban, egy portrésorozat ötlete nyomán. A társulat Örökös Tagjait a nagyközönség választja azon előadóművészek közül, akikről úgy vélekedik, hogy tehetségükkel, a nemes célok melletti kiállásukkal, valamint a rendelkezésükre álló eszközökkel sokat tettek a kultúráért, a művészetért és a társadalomért.

 

A táncművészet területéről 2022. június 6-án a Halhatatlanok Társulatának tagjai lettek: BOZSIK YVETTE ÉS MIHÁLYI GÁBOR.

 

Az új örökös tagok cipőtalpának lenyomatát ősszel, ünnepélyes keretek között, a budapesti Nagymező utca Operettszínház előtti részén,

a Halhatatlanok Sétányán helyezik majd el.

 

Gratulálunk Bozsik Yvette-nek és Mihályi Gábornak!