Zsuráfszky Zoltán a Nemzet Művésze

Zsuráfszky Zoltán - fotó: Hrotkó Bálint

 

Ebben az évben négy alkotó nyerte el a legrangosabb magyarországi művészeti elismerésnek számító Nemzet Művésze díjat, amelyet november 3-án adtak át Budapesten, a Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadóban.

 

A Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére – 2013-ban – az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából alapította a Nemzet Művésze díjat, amely a legrangosabb hazai művészeti elismerés, és amelyet 2014-ben ítélt oda első alkalommal a díj Bizottsága.

 

A nemzet művészei egy időben legfeljebb 70-en lehetnek. A díjat minden évben a Magyar Művészeti Akadémia köztestület „születésnapjához”, november 5-éhez kapcsolódóan adják át.

A Bizottság 2022-ben

  • Kardos Sándor operatőrnek, rendezőnek, forgatókönyvírónak, fotográfusnak,
  • Kévés György építőművésznek,
  • Lakner László festőművésznek és grafikusnak, valamint
  • Zsuráfszky Zoltán táncművész-koreográfusnak ítélte oda az elismerést.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a díjátadón a Magyarország Kormánya nevében köszöntötte az ünnepelteket és a díjátadó résztvevőit, hangsúlyozta: Magyarországon ma a kultúra stratégiai fontosságú ágazat. Kiemelt cél, hogy az elért eredmények megtartása mellett a jelenlegi körülmények ellenére is lendületet tartsunk a kulturális életben – emelte ki beszédében.

Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke az elismeréseket átadva köszönetet mondott a díjazottaknak emberi és művészi példamutatásukért. A Nemzet Művésze díjat azok érdemlik ki, akik kimagasló életművet, más szóval remekművek egész sorát hozták létre – fogalmazott.

2022-ben a Nemzet Művésze díj Bizottság tagjai: Ferencz István bizottsági elnök, belsőépítész, építőművész, az MMA rendes tagja, a Nemzet Művésze; A kultúráért felelős miniszter által felkért tagok: Aknay János festőművész, az MMA rendes tagja, a Nemzet Művésze; Eperjes Károly színművész, az MMA levelező tagja; A Bizottság elnöke által felkért tagok: Finta József építőművész, az MMA rendes tagja, a Nemzet Művésze; Kiss János balettművész, az MMA alelnöke; Korniss Péter fotóművész, a Nemzet Művésze; Kubik Anna színművész, az MMA rendes tagja; Medveczky Ádám karmester, az MMA rendes tagja; Sebő Ferenc előadóművész, népzenekutató, az MMA levelező tagja, a Nemzet Művésze; Turi Attila építőművész, az MMA alelnöke; Vári Fábián László író, költő, műfordító, néprajzkutató, az MMA rendes tagja.

 

Gratulálunk a Nemzet Művésze díjhoz!

További munkájához jó egészséget és sok sikert kívánunk!