TÁNC VILÁGNAPJA – 2020

Nemzetközi köszöntő

Gregory Vuyani Maqoma
táncos, színész, koreográfus és táncpedagógus
Tánc világnapi üzenete

Egy nemrégiben velem készült interjú alkalmat adott arra, hogy mélyen elgondolkozzak a táncról, arról, hogy mit is jelent a számomra. Ahhoz, hogy erre a
kérdésre válaszolhassak, végiggondoltam az eddigi pályámat, és arra jutottam, minden egyetlen cél felé vezetett. Minden egyes nap olyan új kihívást jelent, amivel
meg kell küzdenem, és csakis a tánc segítségével tudok értelmet adni a világnak.

Elképzelhetetlen tragédiákat élünk meg, olyan időszakot, amit legjobban poszthumán korszakként tudnék leírni. Ezért most még sokkal inkább, mint valaha, a tánccal arra
kell emlékeztetnünk a világot, hogy létezik még az emberiesség. A bomlás virtuális tájképén az elszántságnak és az együttérzésnek kell felülkerekednie, mert csak ez
vezethet az egyetemes gyász katarzisához, legyőzve a halállal, az elutasítással és a szegénységgel szembesülők végtelen szomorúságát és kemény valóságát. A
táncunknak minden eddiginél sokkal határozottabban kell tudomására hozni a világ vezetőinek és az emberi körülmények megóvásával és javításával megbízottaknak,
hogy dühös gondolkodók serege vagyunk, és az a célunk, hogy a világot lépésről lépésre megváltoztassuk. A tánc maga a szabadság, és mi is általa vagyunk
szabadok, ezért a tánc segítségével meg kell szabadítanunk a csapdákba esetteket mindenütt a világon. A tánc nem valamilyen politikai dolog, de politikai gesztussá
válik, mert minden elemében emberi kapcsolatokat hordoz, és ezért mindig a körülményekre reagálva, képes az emberi méltóságot újjáépíteni.

Amikor táncolunk, a testünk a térben mozog és egymásba gabalyodik. A mozgásunk ereje összekapcsolja a szíveket, megérinti a lelkeket, és gyógyulást hoz, amire oly
kétségbeesetten szükségünk van. A cél ezért az, hogy a tánc legyőzhetetlen és oszthatatlan hidrafejjé változzon. Most már csak az kell, hogy még többet táncoljunk!

 

Köszöntő a Tánc Világnapján

A tánc műfaja már az ősi népek kulturális folklórjában megjelent, s az óta is töretlenül változik és megújul a klasszikus balettben, a modern kor újabb és újabb
technikáiban, az azokat életre hívó géniuszok, s az őket követő – vagy éppen őket tagadó – fiatalok munkáiban. A változáson kívül egyetlen dolog állandó csak a
táncban: hogy a kontaktuson, a test és test közötti kapcsolaton nyugszik – az élő érintésen, a fizikai, s abból fakadó érzelmi interakción. Most, eddigi életünk talán
legsúlyosabb történelmi krízisének idején, éppen ez a test és test közötti kapcsolat vált lehetetlenné, helyét pedig átvette a social distance, a kötelező fizikai
távolságtartás. A tomboló vírus minden kontaktust a virtuális térbe költöztetett, s ezzel párhuzamosan az egyéni, improvizációs kreativitást mozdította meg, az egyént
tette meg totális főszereplővé.


Hogy máshogy kell most léteznünk, persze nem újdonság: a világ minden korszaka lebontja a régi divatot, új utakat és területeket nyit meg, egyúttal visszahív régi,
klasszikus formákat, és mindezek összességéből felfedez vagy összerak valami újat. Jelen pillanatban azonban drasztikusan új dimenzióba került a tér, az idő; új
dimenzióba került a mozgó emberi forma és az őt körülvevő fizikai, szellemi, társadalmi közeg, vagyis a néző reakciója. Elmosódik a határvonal a fizikai és a
virtuális kapcsolat között. Újfajta nyelv van születőben, újfajta szinkronitás, újfajta együtt létezés a világ egészével. A korábbi kanonizált formák most nem működnek, a
helyükre az egyéni kreativitás, az improvizáció lépett (egyébként nem csak a tánc, a művészet világában, hanem az élet valamennyi területén). A művészet pedig kilép a
próbatermekből, a stúdiókból, a színházakból, átlép a számítógépek képernyőjére és a mobiltelefon kijelzőjére: egyenesen belelép az életbe – talán szervesebb része az
életnek, mint volt korábban bármikor. A művészet él.


De a virtualitás sosem helyettesítheti a realitást. A social distance, az ember és ember közötti tartós távolságtartás olyan jelenség, amit egyetlen civilizáció, egyetlen
eszmerendszer sem vallott a magáénak. Így hosszútávon nem maradhatunk ezen a ponton: virtuálisan közösségben, de fizikailag magunkba zárva. A kapcsolat, a
kontaktus kell. A táncban különösen, ebben a bizalmon alapuló művészeti formában, amely olyan gesztusokon alapszik, mint a testsúly megosztása, a másik felfedezése,
a bizalom egymásba helyezése, az egymásra figyelés, a partner vigyázása, és egymás határainak közös feszegetése. A kontakt, vagyis a kapcsolat minden
táncművészeti műfaj eredője: személyes jelenlét nélkül, az online térben a tánc lényege szerint nem létezik.

Mert a tánc – stílustól, műfajtól, iskolától függetlenül – az együttlétről szól. Az érzelmek átadásáról. Az egymáshoz tartozásról. A magunkért és a másikért való
felelősségvállalásról. Arról szól, amiről a világ. Arról szól, amiről egy egészséges és jó világ.

Ladányi Andrea
Kossuth-díjas, Érdemes Művész, Liszt Ferenc-, és Harangozó Gyula-díjas balettművész, koreográfus

 

 

 

 

A MAGYAR TÁNCMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE SZAKMAI DÍJAI
A díjak átadására – a koronavírus veszélyhelyzet miatt – ősszel kerül majd sor, egy gálaest keretében.

AZ ÉVAD LEGJOBB VÉGZŐS NÖVENDÉKE

  • klasszikus balett: Szelényi Dóra – egyetemi hallgató, Magyar Táncművészeti Egyetem
  • modern-kortárstánc: Bollók Ákos – egyetemi hallgató, Magyar Táncművészeti Egyetem
  • néptánc: Ertl Balázs – egyetemi hallgató, Magyar Táncművészeti Egyetem
  • színházi táncos: Kis Jana – Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium


AZ ÉVAD LEGJOBB PÁLYAKEZDŐ TÁNCMŰVÉSZE

  • klasszikus balett: Cottonaro Gaetano – balettművész, Grand sujet, Magyar Nemzeti Balett
  • modern-kortárstánc: Varga Máté – táncművész, Pécsi Balett
  • néptánc: Kovács Márk – néptáncművész, Duna Művészegyüttes


AZ ÉVAD LEGJOBB FÉRFI TÁNCMŰVÉSZE

  • klasszikus balett: Majoros Balázs – balettművész, Grand sujet, a Magyar Nemzeti Balett Kamaraművésze (2019)
  • modern-kortárstánc: Koncz Péter – táncművész, magántáncos, Pécsi Balett
  • néptánc: Farkas Máté – néptáncművész, tánckari szólista, Magyar Állami Népi Együttes
  • néptánc: Fekete Bence – néptáncművész, tánckari szólista, Magyar Nemzeti Táncegyüttes
  • színházi táncos: Bolla Dániel – táncművész, Miskolci Balett

 

AZ ÉVAD LEGJOBB NŐI TÁNCMŰVÉSZE

  • klasszikus balett: Marjai Lili – balettművész, magántáncos, Győri Balett
  • modern-kortárstánc: Maday Tímea – táncművész, koreográfus, Gangaray Dance Company
  • néptánc: Rab Edina – néptáncművész, tánckari szólista, női tánckari asszisztens, Magyar Nemzeti Táncegyüttes
  • színházi táncos: Törteli Nadin – táncművész, GG Tánc Eger

 

AZ ÉVAD LEGJOBB ALKOTÓJA

  • Vincze Balázs – táncművész, koreográfus, Harangozó Gyula-, Imre Zoltán-, és Seregi László-díjas, a Pécsi Balett művészeti vezetője
  • Juhász Zsolt – néptáncművész, koreográfus, Harangozó Gyula-, ÉS Imre Zoltán-díjas, a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője


A TÁNCMŰVÉSZETÉRT-DÍJ

  • Berzsenyi Krisztina – jelmeztervező
  • dr. Mády Ferenc – egyetemi magántanár, Magyar Táncművészeti Egyetem


A TÁNCOKTATÁSÉRT-DÍJ

  • Szőnyi Eleonóra – balettművész, egyetemi tanár, Liszt-díjas, Érdemes Művész, Magyar Táncművészeti Egyetem
  • Hortobágyi Gyöngyvér – néptáncművész, tanszékvezető főiskolai tanár, Magyar Táncművészeti Egyetem


A TÁNCTUDOMÁNYÉRT-DÍJ

  • Lelkes Lajos - a Bartók és a Bihari Táncegyüttes egykori táncosa, kertészmérnök, szakkönyvkiadó

 

ÉLETMŰ-DÍJ

  • Szakály György – balettművész, balettmester, egyetemi tanár, koreográfus, Kossuth-díjas, Liszt-díjas, Érdemes és Kiváló Művész, Mesterművész
  • Mucsi János – néptáncművész, koreográfus, Harangozó Gyula-díjas, Érdemes Művész, a Duna Művészeti Társaság elnöke

 

FÜLÖP VIKTOR TÁNCMŰVÉSZETI ÖSZTÖNDÍJ – 2020


Az ösztöndíjat az Emberi Erőforrások Minisztériuma hozta létre 1998-ban. Szakmai lebonyolítója a Nemzeti Táncszínház, pénzügyileg a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. gondozza.

Balett:

  • Engelbrecht Patrik

Kortárstánc:

  • Rácz Réka
  • Vattai Dzsenifer
  • Szilvási Anna
  • Füzesi Csongor

Néptánc:

  • Barka Dávid
  • Németh Eszter

Koreográfus:

  • Darabos Péter

Tánctudományok:

  • Asztalos Dóra
  • Krajczár Balázs

 

IMRE ZOLTÁN-DÍJ – 2020

Az Imre Zoltán Alapítvány díját kapja: Mészáros Máté – táncművész, táncpedagógus, koreográfus.


Minden kitüntetettnek gratulálunk! További munkájukhoz jó egészséget és sok sikert kívánunk!