A Magyar Táncművészek Szövetsége 2021. június 5-én, egy zártkörű előadáson, a Corvin téri Hagyományok Házában adta át a művészeknek a hagyományosan április 29-én odaítélt elismeréseket.

A magyar táncművészet 35 éve egy gálaesttel ünnepli április 29-én a Tánc világnapját, amelynek keretében átadják a Magyar Táncművészek Szövetségének szakmai díjait, az Imre Zoltán-díjat, az Ifj. Nagy Zoltán Alapítvány díjait, a Fülöp Viktor Táncművészeti Ösztöndíjakat és köszöntik az új Harangozó Gyula-díjas táncművészeket is.

Sajnos a világjárvány miatt, a tavalyi és az idei április 29-re tervezett díjátadó gálaestet nem tudtuk megtartani, és csak most, a korlátozások enyhülésével tudtuk átadni a művészeknek a régóta várt elismeréseket.

A Magyar Táncművészek Szövetsége 2021-ben nem adja ki szakmai díjait, mert a pandémia miatt nagyon sok táncegyüttes nem tudta élőben bemutatni új előadásait.

 

TÁNC VILÁGNAPJA – 2020

A MAGYAR TÁNCMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE SZAKMAI DÍJAI

A díjakat átadta: Mihályi Gábor – Harangozó Gyula- és Seregi László díjas, Érdemes és Kiváló Művész, táncművész, koreográfus, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Magyar Táncművészek Szövetsége elnöke

 

AZ ÉVAD LEGJOBB VÉGZŐS NÖVENDÉKE

  • klasszikus balett kategória: Szelényi Dóra – egyetemi hallgató, Magyar Táncművészeti Egyetem, ma már a Magyar Nemzeti Balett tagja
  • modern-kortárstánc kategória: Bollók Ákos – egyetemi hallgató, Magyar Táncművészeti Egyetem, ma már a Magyar Állami Népi Együttes tagja
  • néptánc kategória: Ertl Balázs – egyetemi hallgató, Magyar Táncművészeti Egyetem, ma már a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tagja
  • színházi táncos kategória: Kis Jana – Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium, ma már a Pécsi Balett tagja

 

AZ ÉVAD LEGJOBB PÁLYAKEZDŐ TÁNCMŰVÉSZE

  • klasszikus balett kategória: Cottonaro Gaetano – balettművész, Grand sujet, Magyar Nemzeti Balett
  • modern-kortárstánc kategória: Varga Máté – táncművész, Pécsi Balett
  • néptánc kategória: Kovács Márk Jenő – néptáncművész, Duna Művészegyüttes

 

AZ ÉVAD LEGJOBB FÉRFI TÁNCMŰVÉSZE

  • klasszikus balett kategória: Majoros Balázs – balettművész, Grand sujet, a Magyar Nemzeti Balett Kamaraművésze (2019)
  • modern-kortárstánc kategória: Koncz Péter – táncművész, magántáncos, Pécsi Balett
  • néptánc kategória: Farkas Máté – néptáncművész, tánckari szólista, Magyar Állami Népi Együttes
  • néptánc kategória: Fekete Bence – néptáncművész, tánckari szólista, Magyar Nemzeti Táncegyüttes
  • színházi táncos kategória: Bolla Dániel – táncművész, Miskolci Balett

 

AZ ÉVAD LEGJOBB NŐI TÁNCMŰVÉSZE

  • klasszikus balett kategória: Marjai Lili – balettművész, magántáncos, Győri Balett
  • modern-kortárstánc kategória: Maday Tímea Kinga – táncművész, koreográfus, Gangaray Dance Company
  • néptánc kategória: Rab Edina – néptáncművész, tánckari szólista, női tánckari asszisztens, Magyar Nemzeti Táncegyüttes
  • színházi táncos kategória: Törteli Nadin – táncművész, GG Tánc Eger

 

AZ ÉVAD LEGJOBB ALKOTÓJA

  • Vincze Balázs – táncművész, koreográfus, Harangozó Gyula-, Imre Zoltán-, és Seregi László-díjas, Érdemes Művész,  a Pécsi Balett művészeti vezetője
  • Juhász Zsolt – néptáncművész, koreográfus, Harangozó Gyula-, és Imre Zoltán-díjas, a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője

 

A TÁNCMŰVÉSZETÉRT-DÍJ

  • Berzsenyi Krisztina – jelmeztervező
  • dr. Mády Ferenc – egyetemi magántanár, Magyar Táncművészeti Egyetem

 

A TÁNCOKTATÁSÉRT-DÍJ

  • Szőnyi Eleonóra – balettművész, egyetemi tanár, Liszt-díjas, Érdemes Művész, Magyar Táncművészeti Egyetem
  • Hortobágyi Gyöngyvér – néptáncművész, tanszékvezető főiskolai tanár, Harangozó Gyula-díjas, Magyar Táncművészeti Egyetem

 

A TÁNCTUDOMÁNYÉRT-DÍJ

  • Lelkes Lajos - a Bartók és a Bihari Táncegyüttes egykori táncosa, kertészmérnök, szakkönyvkiadó

 

ÉLETMŰ-DÍJ

  • Szakály György – balettművész, balettmester, egyetemi tanár, koreográfus, Kossuth-díjas, Liszt-díjas, Érdemes és Kiváló Művész, Mesterművész
  • Mucsi János – néptáncművész, koreográfus, Harangozó Gyula-díjas, Érdemes Művész, a Duna Művészeti Társaság elnöke

 

 

AZ IMRE ZOLTÁN ALAPÍTVÁNY DÍJAI

A díjakat átadta: Szögi Csaba – Harangozó Gyula-, és Imre Zoltán-díjas táncművész, koreográfus, Érdemes Művész, a Közép-Európa Táncszínház igazgatója, az Imre Zoltán Alapítvány kurátora

 

IMRE ZOLTÁN-DÍJ - 2020

  • Mészáros Máté – táncművész, táncpedagógus, koreográfus

 

IMRE ZOLTÁN-DÍJ – 2021

  • Krámer György – Harangozó-díjas táncművész, koreográfus

 

 

AZ IFJ. NAGY ZOLTÁN ALAPÍTVÁNY A TÁNCMŰVÉSZETÉRT DÍJAI – 2020

A díjakat átadta: id. Nagy Zoltán – balettművész,  balettmester, Liszt-díjas, Érdemes Művész, az alapítvány egyik alapítója

 

A NAGY Alakításért-díj:

  • Kerényi Miklós Dávid – balettművész, első karakter magántáncos, Magyar Nemzeti Balett

 

A NAGY Alakításért Hallgató-díj:

  • Kökény-Hámori Kamill – egyetemi hallgató, Magyar Táncművészeti Egyetem, Klasszikus balett szak

 

 

FÜLÖP VIKTOR TÁNCMŰVÉSZETI ÖSZTÖNDÍJ – 2020

A díjakat átadta: dr. Fülöp Péter – az EMMI kultúráért felelős helyettes államtitkára

 

Klasszikus balett kategória:

  • Engelbrecht Patrik – táncművész, magántáncos, Győri Balett

 

Kortárstánc kategória:

  • Rácz Réka – táncművész
  • Vattai Dzsenifer – táncművész, Budapest Táncszínház
  • Szilvási Anna – táncművész, Duda Éva Társulat
  • Füzesi Csongor – táncművész, Duda Éva Társulat

 

Néptánc kategória:

  • Barka Dávid – néptáncművész, Magyar Nemzeti Táncegyüttes
  • Németh Eszter – néptáncművész, Szentendre Táncegyüttes

 

Koreográfus kategória:

  • Darabos Péter – néptáncművész, Magyar Állami Népi Együttes, a Vasas Művészegyüttes tánckarának művészeti vezetője

 

Tánctudományok:

  • Asztalos Dóra – táncpedagógus, a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium tánctagozat vezetője
  • Krajczár Balázs – balettművész, művésztanár, Magyar Táncművészeti Egyetem

 

 

FÜLÖP VIKTOR TÁNCMŰVÉSZETI ÖSZTÖNDÍJ – 2021.

 

Kortárstánc kategória:

  • Aradi Zsolt László – táncművész
  • Bujdosó Anna – táncművész
  • Jenei Lilla Luca – táncművész, Budapest Táncszínház
  • Takács László – előadóművész

 

Néptánc kategória:

  • Paput Júlia - néptáncművész, táncos szólista, Magyar Nemzeti Táncegyüttes

 

Koreográfus kategória:

  • Indrei Ábel – táncművész, koreográfus, hegedűművész - Budapesti Operettszínház
  • Módos Máté – táncművész, Magyar Állami Népi Együttes, a Forrás Néptáncegyüttes művészeti vezetője és koreográfusa
  • Rónai Attila – táncművész

 

Tánctudományok kategória:

  • Csasznyi Blanka Flóra – táncművész, táncpedagógus - a Shifting Roots – the Alegado Movement Language társalkotója és oktatója 
  • Hörcher Noémi – táncművész, táncpedagógus – Budapest Táncszínház
  • Megyeri Léna – tánckritikus, táncszakíró
  • Szabó Márton – táncművész, magántáncos, Pécsi Balett, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium Táncművészeti szakmai vezetője

 

HARANGOZÓ GYULA-DÍJ – 2020.

A 2020-ban Harangozó Gyula-díjat kapott művészek, dr. Fülöp Péter helyettes államtitkár úrtól átvehették Krasznai János szobrászművész, Harangozó Gyulát ábrázoló szobrát.

 

Feledi János

  • Harangozó-díjas táncművész, koreográfus, táncpedagógus, a Feledi Project művészeti vezetője

 

Sághy Alexandra

  • Harangozó-díjas táncművész, koreográfus, a Budapest Táncszínház művészeti vezetője

 

Moussa Ahmed

  • Harangozó-díjas táncművész, koreográfus, az Urban Verbunk művészeti igazgatója

 

Minden kitüntetettnek gratulálunk! További munkájukhoz jó egészséget és sok sikert kívánunk!

15. Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozója

2021. május 27-29, Csíkszereda

 

Program

2021. május 27. csütörtök

16,00 óra - Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes – Erdély.ma, Levelek Londonba – Szakszervezetek Művelődési Háza                                     

19,00 óra - Háromszék Táncegyüttes –Tiszta – Városi Művelődési Ház

 

2021. május 28. Péntek

10,00 óra – a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes és a Háromszék Táncegyüttes előadásinak kiértékelője – Fenyő Szálloda

13,00 óra – Udvarhely Néptáncműhely – Vallomások - Városi Művelődési Ház

19,00 óra - Nagyvárad Táncegyüttes – Katonaének – Szakszervezetek Művelődési Háza

 

2021. május 29. szombat

10,00 óra – az Udvarhely Néptáncműhely és a Nagyvárad Táncegyüttes előadásinak kiértékelője – Fenyő Szálloda

13,00 óra – Bekecs Néptáncszínház - Ember az embertelenségben - Városi Művelődési Ház

18,00 óra - Maros Művészegyüttes - Valaki jár a fák hegyén... –  Szakszervezetek Művelődési Háza

19,30 óra – a Bekecs Néptáncszínház és a Maros Művészegyüttes előadásinak kiértékelője – Fenyő Szálloda

 

További információk:

Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 

https://www.facebook.com/hargitaegyuttes/  

https://hargitatanc.ro/