A Székesfehérvári Balett Színház, Egerházi Attila vezetésével próbatáncot hirdet férfi táncosok részére a 2020/21-es évadra.

A próbatánc időpontjai:

2020. június 13. szombat 10 óra

2020. június 20. szombat 10 óra

Helyszín: 8000 Székesfehérvár, Berényi út 101.

A jelentkezéseket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre várjuk (önéletrajz, fotók, videók), legkésőbb 2020. június 5. péntek-ig.

29 év után távozik a Győri Balett éléről Kiss János igazgató és átadja a társulat irányítását az eddigi művészeti vezetőnek, Velekei László, Seregi László- és Harangozó Gyula-díjas táncművész-koreográfusnak.

 

Dr. Dézsi Csaba András, Győr város polgármestere szerda délután írta alá az új igazgató kinevezését, és adta át megbízását Velekei Lászlónak. Kiss János, aki alapítóként 41 éve tagja a társulatnak továbbra is részt vesz tanácsadóként a szervezet munkájában, az évente megrendezett Magyar Táncfesztivál igazgatója lesz, és a táncszakma számos szakmai és tanácsadó testületében képviseli majd az ágazatot.

Velekei László a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában végzett, pályafutását alapító tagként 1996-ban a Magyar Fesztivál Balettben kezdte, az elmúlt 23 évben a Győri Balettnél a szakma valamennyi lépcsőfokát bejárta. Kiss János 2015 –ben nevezte ki a társulat művészeti vezetőjének, és nem titkoltan utódjaként tekintett rá. Egyedüli aspiránsként pályázatát egyebek mellett a tradíció és az innováció, a folytonosság és a megújulás köré építette. A szakmai nyitás jegyében a későbbiekben Lukács András Bécsben élő és alkotó táncművész-koreográfusra számít művészeti vezetőként. Változásokat tervez a szervezeti felépítésben, a döntéshozatali mechanizmusokban, a marketingben és a szervezésben is. Rengeteg energiát kíván fektetni a fiatalok megszólításába, és egy lendületesebb, fiatalosabb művészeti stílus kialakításába.

 

A Győri Balett több hetes karantén után május 18-án, hétfőn kezdte el a felzárkóztató balett gyakorlatokat, edzéseket az egészségmegóvás szabályait betartva. Rövidesen megkezdik következő gyerekdarabjuk, a Kippkopp próbáit, majd Lukács András vadonatúj darabot készít a társulat számára Elválás címmel, amely a szeptember 19-i Körforgás elnevezésű est része lesz.

 

Lukács András pályáját a Magyar Nemzeti Balettben kezdte, három évad után a William Forsythe vezette Frankfurt Ballettnél folytatta, majd a lyoni Operához (Le ballet de l’Opéra de Lyon) szerződött. Ifj. Harangozó Gyula igazgató hívására visszaszerződött a Nemzeti Baletthez, majd  2005-től a bécsi Staastoper és Volksoper balettegyütteseinek tagja, majd szólótáncosa. Alkotóként számos műve aratott sikert Budapesten és Bécsben egyaránt. Legismertebb darabjai a Connection, a Philip Glass zenéjére készült Örvény, a Győri Balett számára készített Bolero és a Wiener Staatsoper színpadára tett Sztravinszkij – est. A Győri Balett jövendő művészeti vezetőjeként a repertoár további bővítését tervezi nemzetközi alkotók műveivel valamint az együttes szoros felzárkóztatását a világ élvonalába.

 

Győri Balett  - A 41 éves nemzeti minősítésű társulat működése az alapításától napjainkig, két szakaszra bontható: az 1979-ben kezdődő 12 év Markó Iván nevéhez kötődik, aki vezetőként és koreográfusként irányította az együttest.

Ezt a korszakot egy új társulat létrehozása, művészeti megerősítése és Győr kulturális vérkeringésébe való bekapcsolása jellemezte.

 

1991-től Kiss János igazgatóként stabilizálta az együttes működési feltételeit, biztosította a szakmai fejlődését, külföldi művészekkel egészítette ki a hazai csapatot, kiszélesítette a repertoárt és a nemzetközi táncélet rendszeres szereplőjévé tette a társulatot.

 

A harmadik szakasz Velekei László eddigi művészeti vezető igazgatóvá való kinevezésével kezdődik.

    

Köszöntjük a Győri Balett teljes társulatát!

Köszönjük Kiss János igazgató úr több évtizedes, kiemelkedő együttesvezetői munkáját!

Gratulálunk Velekei Lászlónak igazgatói kinevezéséhez, és munkájukhoz, terveik megvalósításához sok sikert kívánunk!

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az - Emberi Erőforrás Támogatáskezelő segítségével - felhívást hirdet független előadó-művészek támogatására "Köszönjük, Magyarország!" címmel. Az előadó-művészeti szféra - a veszélyhelyzettel összefüggésben kialakított - támogatási rendszere lehetőséget ad az érintett művészek egzisztenciális helyzetének javítására, valamint arra, hogy a pandémiás időszak elmúltával aktív szereplői maradhassanak a kulturális életnek.

A támogatás lebonyolításában a nemzetstratégia intézmények és szakmai szervezetek vesznek részt.

A Nemzeti Táncszínházat a független táncművészek támogatásának megszervezésével bízták meg.

 

Az aktuális pályázati adatlap és kiírás letölthető a Nemzeti Táncszínház honlapjáról:

http://tancszinhaz.hu/fuggetlen-tancmuveszek-tamogatasa