MAGYAR ÉRDEMREND PARANCSNOKI KERESZT polgári tagozat kitüntetésben részesült:

  • VOLF KATALIN - Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész, érdemes művész, a Magyar Táncművészeti Egyetem egyetemi tanára

 

MAGYAR ÉRDEMREND LOVAGKERESZT polgári tagozat kitüntetést vehetett át:

  • DR. LANSZKI ANITA - a Magyar Táncművészeti Egyetem Tudományos Tanácsának elnöke, a Vályi Rózsi Könyvtár, Levéltár és Tánctudományi Kutatóközpont igazgatója, tanszékvezető egyetemi docens
  • VÉGSŐ MIKLÓS - Harangozó Gyula-díjas néptáncművész és -pedagógus, a Magyar Táncművészeti Egyetem nyugalmazott címzetes főiskolai docense

 

MAGYAR ARANY ÉRDEMKERESZT polgári tagozat kitüntetésben részesült kiemelkedő tevékenysége elismeréseként:

  • DEMARCSEK GYÖRGY - néptáncpedagógus, a Martin György Néptáncszövetség alelnöke, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Néptánc Egyesület elnöke, a Nyírség Táncegyüttes vezetője, a Vásárhelyi László Református Alapfokú Művészeti Iskola alapítója, igazgatóhelyettese
  • KOCSÁN LÁSZLÓ - hagyományőrző táncos, helytörténeti kutató, a Jászberényi Hagyományőrző Együttes alapítója, művészeti vezetője

 

MAGYAR EZÜST ÉRDEMKERESZT polgári tagozat kitüntetést vehetett át magas színvonalú szakmai munkájáért:

  • BAKONYI ISTVÁN - táncpedagógus, koreográfus
  • BERZSENYI LÁSZLÓ - néptáncpedagógus, a Rajkó Művészegyüttes koreográfusa, a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Pesterzsébeti Technikumának oktatója
  • BUSAI NORBERT PÉTER - néptáncpedagógus, a Hagyományok Háza Néptánc szakcsoportjának vezetője
  • CSERE ZOLTÁN - a Magyar Táncművészeti Egyetem művésztanára, a Kulcsár Noémi - Tellabor Társulat táncművésze
  • DORKÓ EDINA - balettművész, a Magyar Táncművészeti Egyetem mesteroktatója
  • JAKAB ATTILA – a Maros Művészegyüttes prímása
  • KIREJKO DMITRIJ TARASZOVICS - balettművész, a Magyar Nemzeti Balett tánckari művésze, a Magyar Nemzeti Balettintézet balettmestere
  • NÁSZTORNÉ RÉCZEY ÉVA - a Magyar Táncművészeti Egyetem Nádasi Ferenc Gimnáziuma és Kollégiumának tanára

 

MAGYAR BRONZ ÉRDEMKERESZT polgári tagozat kitüntetést vehetett át kiemelkedő tevékenysége elismeréseként:

  • BACSÓ LILLA - néptáncművész, a Magyar Állami Népi Együttes táncművésze
  • CSELLE BENCE - a Székesfehérvári Balett Színház operatív vezetője
  • DR. HÉJJA BELLA EMERENCIA - a Magyar Táncművészeti Egyetem és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi adjunktusa
  • IWATA KARIN - táncművész, a Pécsi Balett magántáncosa
  • JUHÁSZ SÁNDOR - néptáncművész, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes szólistája
  • KOVÁCS ANITA - táncművész, a Duna Művészegyüttes szólistája
  • KUBINYI JÚLIA – népdalénekes, a Magyar Állami Népi Együttes énekese
  • KUZMA PÉTER - a Duna Művészegyüttes táncművésze
  • LERCH PÉTER – tervezőgrafikus, néptáncművész, a Budai Rajziskola – Alapfokú Művészeti Iskola és Szakgimnázium művésztanára, a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes Örökös tagja,
  • SZECSŐ KOVÁCS ZOLTÁN – táncművész, koreográfus, a Shukár Cigány Táncegyüttes vezető koreográfusa

 

CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY-DÍJAT vehetett át hosszabb időn át közművelődési intézményekben vagy közösségi színterekben végzett tevékenysége elismeréseként:

  • IFJ. MLINÁR PÁL - a békéscsabai Viharsarok Táncszínház művészeti vezetője

 

MARTIN GYÖRGY-DÍJBAN részesült hosszabb időn át a népművészeti mozgalom szervezése területén végzett tevékenysége elismeréseként:

  • TIMÁR BÖSKE - táncművész, táncpedagógus, a Csillagszeműek Társulat művészeti igazgatója

 

NÉPMŰVÉSZET IFJÚ MESTERE DÍJBAN részesült kiemelkedő népművészeti alkotó- vagy előadóművészi teljesítménye elismerésére:

  • FEKETE BENCE - táncművész, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncos szólistája
  • KUPEC ZSÓFIA - néptáncos

 

KALLÓS ZOLTÁN KÜLHONI MAGYARSÁGÉRT DÍJBAN részesült a magyarságért végzett kiemelkedő munkájáért:

  • FURIK RITA – koreográfus, rendező, jelmez- és viselettervező

 

 

Minden kitüntetettnek szívből gratulálunk!

További munkájukhoz jó egészséget és sok sikert kívánunk!

„Meghalt Novák Ferenc Tata: a koreográfus, rendező, etnográfus 93 éves volt. Mások mellett az ő nevéhez fűződik a táncházmozgalom létrejötte.

A magyar néptánciskola és a folklór sajátos színházi megjelenítésének egyik megteremtőjeként úgy tartotta, hogy a táncot ugyanúgy kell megtanulni, mint az anyanyelvet.

 

Novák Ferenc Tata 94. életévében, 2024. augusztus 17-én hajnalban békésen elaludt – olvasható a család közleményében, melyet Veszprémi Judit juttatott el szerkesztőségünkhöz.

A kiszolgáltatottság helyett a megnyugvást választotta, bölcsen hagyta, hogy kifogyjon belőle az életerő – olvasható a család közleményében.

Hozzáteszik, „Kivételesen nagyszerű, gazdag, robbanékony és termékeny életét az utolsó pillanatig szellemi frissességben töltötte; idén áprilisban a Táncháztalálkozón még többszáz embernek tartott tánctörténeti előadást”.

Sokat köszönhet neki a magyar kultúra és Magyarország. Mélyen, de nem kritikátlanul szerette hazáját, melynek sorsáért az utóbbi években rengeteget aggódott…

– írják a rendezőről. Úgy vélik, „páratlan életműve, tapasztalata, tudása és kalandos élettörténetei nemcsak alkotásaiban, de barátaiban, tanítványaiban, családjában, gyermekeiben és unokáiban egyaránt továbbélnek”.

 

Erdélyi gyerekkor 

Novák Ferenc koreográfus, rendező, etnográfus Nagyenyeden született 1931. március 27-én. Erdélyben töltötte gyermekkorát, ezt követően a II. világháború alatt költöztek Budapestre.

Az ELTE Bölcsészettudományi Karán 1963-ban szerzett okleveles etnográfus diplomát, hét évvel később elvégezte a Színművészeti Főiskola koreográfus-rendező szakát.

Érettségi után műszaki gyakornokként dolgozott a Vegyipari Gép- és Radiátorgyárban, ahol tánccsoportot szervezett, majd az Építők Táncegyüttes oszlopos tagja lett.

Ennek bázisán alapította meg 1954-ben a HVDSZ Bihari János Táncegyüttesét olyan kiválóságokkal, mint Timár Sándor, Éri István, Pesovár Ernő, Pesovár Ferenc.

1987-ig irányította a Biharit, amely az amatőr néptáncmozgalom vezető együttese lett. 1964–75 között a Honvéd Együttesnek is a tánckarvezetője, majd 1983-tól művészeti vezetője volt.

1977–83 között az amszterdami Nemzetközi Folklór Táncszínház koreográfus-rendezője, 1975–89 között a szegedi nemzetközi néptáncfesztivál művészeti vezetőjeként dolgozott.

 

A tánc, mint anyanyelv

Mások mellett Novák Ferenc Tata nevéhez fűződik a táncházmozgalom létrejötte. A magyar néptánciskola és a folklór sajátos színházi megjelenítésének egyik megteremtőjeként úgy tartotta, hogy a táncot ugyanúgy kell megtanulni, mint az anyanyelvet: a paraszti kultúrát nem imitálni kell, hanem annak elemeiből kell a műveket létrehozni. Többek között az ő munkája révén tett szert komoly hírnévre a Honvéd Együttes.

Főbb táncjátékai, koreográfusi munkái: Várj reám, Betlehem, Aska és a farkas, Passió, Ninive, Magyar Elektra, Kocsonya Mihály házassága, Forrószegiek, Szarvassá változott fiak, Kőműves Kelemen, Csíksomlyói passió, István, a király, Árpádházi Szent Margit, Örök szertartás, Maszkok és mítoszok, Hősök körtánca, Kolumbusz, Ludas Matyi, József és testvérei, Háry János, A csodaszarvas, Egri csillagok, A magyar tánc évszázadai.

 

Megrendezett halotti tor

Novák Ferenc humorára jellemző, hogy a saját halotti torát már megrendezte és végig is ette. Így beszélt róla a 90. születésnapján a Válasz Online-nak adott interjújában:

Kő Pali nagyon jó barátom volt, és egyszer megkérdezte, hogy láttam-e Bubik síremlékét. Nem láttam, úgyhogy elmentünk megnézni. Jött egy pasi is, zászlóshajó méretű BMW-vel, temetkezési jogász. Felvitt minket a művészparcellába. A síremlék szép volt, de azt a zsúfoltságot! Mondtam, engem ide ne hozzanak. Ha Bartókéknak jó lejjebb, nekem is jó lesz. Meg ne kelljen annyit gyalogolni. Szóval kerestünk egy sírhelyet, és a BMW-s elintézte, hogy megvehessem. Kétszemélyes, de nyolc urna fél el benne, a szüleimét áthelyeztük oda, szép kopjafát faragott Erdélyi Tibor, eljött az egész baráti kör. Utána volt a tor. Azt mondtam ugyanis: menjetek a fenébe, meghalok, aztán esztek-isztok, én meg abból kimaradok? Hát, nem maradok ki!

 

Díjai, elismerései: SZOT-díj (1966), Erkel Ferenc-díj (1972), Érdemes Művész (1985), Ifjúsági Díj (1987), Magyar Művészetért-díj (1988), Kossuth-díj (1993), Magyar Örökség-díj (2000), Kölcsey Millenniumi-díj (2001), Hevesi Sándor-díj (2003), a Táncszövetség életműdíja (2003), Hazám-díj (2003), Prima-díj (2003), Jubileumi Primissima-díj (2007), Magyar Köztársasági Érdemrend (2011), Nemzet Művésze (2014), Budapest díszpolgára (2021)

 

1986-tól a Magyar Táncművészek Szövetsége főtitkára, majd 1999-ig társelnöke, 2000-től tiszteletbeli elnöke volt.

 

Novák Ferenc bátran szólalt meg közéleti kérdésekben is. 1996-tól volt a Magyar Művészeti Akadémia tagja, ahonnan 2012 decemberében kilépett.

2023 nyarán lemondott a Magyar Táncművészek Szövetsége tiszteletbeli elnökségi tagságáról: a magyar táncművészet doyenje azzal indokolta döntését, hogy nagyszerű társulatokat tettek működésképtelenné.”

(Az Indexen 2024. augusztus 17-én 16:33-kor megjelent írás)

 

Emlékét, szellemiségét kegyelettel megőrizzük!

Isten veled Tata!

A Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese kiemelt bérezéssel, határozott idejű, teljes munkaidős szerződéses jogviszonyra keres legalább érettségi bizonyítvánnyal és néptáncos szakmai múlttal vagy felsőfokú szakirányú végzettséggel rendelkező férfi és női táncost. Az új társulati tag a korábbi előadások szerepeit veszi át, ugyanakkor készülő előadásainkban is szerepel.

 

Jelentkezni szakmai önéletrajzzal a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen lehetséges, május 31-ig.

Kérjük, a levélben a jelentkező csatoljon magáról egy portré-, egy egészalakos, valamint egy táncos fotót.